Színház, Előadói est

64 program


A két különböző korszakban játszódó történelmi drámát annak vizsgálata köti össze és teszi igazán egymásra-épülté, hogy milyen lehetőségei vannak a külső körülmények miatt lelkiismeretileg is egérfogóba került embernek? A politikai zsarolás áldozata vajon hőssé válhat-e?

Hogyan lassuljunk le a gyorsuló világban? Hogyan legyünk bölcsek, miközben a mesterséges intelligencia térhódításával a vesztünkbe rohanunk? Ki boldog valójában?

Lackfi János és kreatívírás-tanítványai sistergős koktélt kevertek nekünk, a Momentán pedig hozza a szokásos tűzijátékot.

Shirley MacLaine regénye alapján
Színpadra alkalmazta: Schell Judit

Schell Judit zenés önálló estje

A „V/Észhelyzet Debrecenben” most Miskolcon, a Tudomány és Technika Házában, május 19-én este 18.00 kor! Az előadás után a szerző dedikál és beszélget a nézőkkel.

Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne.

Teljes lényeddel sajnos elfogyott
13 Esemény

A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine egész életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni. Egészen fiatal korától az utolsó napokig.
AZ ELŐADÁST KÖVETŐEN A NÉZŐK POZITÍV ÉLETSZEMLÉLETET ÁTADÓ INTERAKTÍV
BESZÉLGETÉSEN VEHETNEK RÉSZT, AMELYRE KÜLÖN TUDNAK JEGYET VÁLTANI.

Pár barát egy zavartalan hétvégét készül eltölteni egy vidéki villában, a nyugalmat és a megérdemelt pihenést keresve.

A TTH Színpad Harsányi Attila és vendégei sorozatunkban a miskolci színészek improvizációja, jó adag humorral, kreativitással frissítő színházi élmény.

T' N' D – Takács Nóra Diána koncertje sajnos elfogyott
13 Esemény

Ez az est a változásról szól. Mindegyik dal egy élethelyzet, és mindegyik dal más - stílusok és történetek keverednek, fölösleges komolykodás nélkül. Aki túléli a harminckettőt, annak legyen humorérzéke.

A Lábujjhegyen új évadában ismétjátékra hívja egymást (és a közönséget) a két előadó, Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész: minden előadáson egy-egy hívószót vagy témát körbejárva idézik meg a tánc- és zenetörténet legendás alakjait, megkerülhetetlen mesterműveit és lebilincselő történeteit.

RISZÁLOM ÚGYIS-ÚGYIS!

Magyar változat: Olt Tamás – Váradi R. Szabolcs

Bősze Ádám zenetörténész előadása.

A tirpák Robert De Niro – színész barátai csak így hívják. És a jó poénoknak mindig van alapja.

Francia sanzonest, amelyben közismert és közkedvelt Edith Piaf-sanzonok és önéletrajzi vallomások elevenítik fel Piaf szenvedélyekkel, nagy mélységekkel és magasságokkal teli életét, és idézik elénk Párizs, valamint a Montmartre hangulatát.

Kapa. Egy ország hívja így. Szinte mindenki ismeri és szereti őt. Pedig cseppet sem indult könnyen a pályafutása.

Beck Zoltán akusztikus hangszerelésű szerzői estje.

Ellopott gyermekkor - A parentifikáció jelensége és annak felnőttkori jelensége.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!