Szeptember 26-án Kecskemétre érkezik a Disco Symphonic, a Melody Maker és a Győri Filharmonikus Zenekar crossover produkciója.
A kivételes énekhanggal megáldott előadó karrierjében tavaly egy új fejezet nyílt, amikor az RTL+ „A Király” című sorozatában saját dalain keresztül megidézte Zámbó Jimmy emlékét és ezzel elnyerhette az idei év egyik Fonogram-díját.
Takács Dorina, vagyis Дeva, üstökösként robbant be a hazai könnyűzenei színtérre. A fiatal előadó zenéit maga írja, producereli és énekli, sőt, a lemezborítókat is saját maga készíti. Élő fellépései során zenekarával együtt varázsolják el a közönséget.
Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt jó hangulatú zenés rendezvényünkre!
Hétvégi Randevú a Szilver Zenekarral.
Jegyek elővételben is kaphatók online.
Szörényi Levente – Bródy János
ISTVÁN, A KIRÁLY (JUNIOR)
A rockopera legnagyobb slágerei eredeti hangszerelésben, gyermekszereplőkkel
A Dalszerelőműhely negyedik évadjának harmadik előadásán nemcsak az atombomba sújtotta Japánban kreált mitológiai lénnyel, Godzillával ismerkedünk meg közelebbről, hanem a rap sokszorosan Grammy-díjas szörnyetegének, Eminemnek a zenei gondolkodását is megpróbáljuk megfejteni.
A Neoton Família a 80 as évek egyik legsikeresebb hazai pop együttese.
Nemcsak itthon, de a világ számos országában jelentek meg lemezeik. Japánban, Spanyolországban Kooreában aratták a legnagyobb sikereket.
Édes-könnyes este,rengeteg humorral,iróniával,öniróniával...felcsendülnek a nyolcvanas-kilencvenes évek legismertebb pop-és rock slágerei: megszólal egy Queen,Europe,Roxette,Shade,Tina Turner,Wham,Phil Collins...vagy Guns’N Roses...dal...és persze hús-vér férfi zenekar adja a zenei aláfestést.
Három nő.
Három különböző élet,három különböző karakter,három különböző válás...
A zenekar tagjai több mint 20 éve zenélnek együtt, Paizs Attila, dobos a jazz tanszak növendéke volt, Pálincsár Zsolt basszusgitáros és Zádori Zoltán énekes, gitáros autodidakta zenészek.
Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. A visszatérő közönség jól tudja, hogy a kihagyhatatlan és egyben megunhatatlan dalok mellett mindig megszólalnak ritkábban játszott szerzemények, zenei csemegék, valamint helyet kapnak a műsorban a válogatott muzsikusokból álló zenekar különleges produkciói is.
A Foxok a Marczibányi térre egyenesen a Budapest Parkból, és az azt követő fesztiválokról érkeznek.
A koncertjegy egyszeri belépésre jogosít.
Vihar esetén 09.29-én kerül megrendezésre.
Rátóti Zoltán szólókoncertje az elmúlt tizenöt év dalaiból
A zenei pályán eltöltött több mint 50 év, több mint 400 dal, több mint egy szerző, több mint egy előadó:
egy kultusz: FENYŐ MIKLÓS
A Dalszerelőműhely negyedik évadjának második előadásán Adele legutóbbi albumának elsőként kihozott dalát, az „Easy On Me”-t fogjuk szemügyre venni.
Kapunyitás: 19:00
Vendég: B3 Blues Project 19:15
Takáts Tamás Blues Band 20:00
Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. A visszatérő közönség jól tudja, hogy a kihagyhatatlan és egyben megunhatatlan dalok mellett mindig megszólalnak ritkábban játszott szerzemények, zenei csemegék, valamint helyet kapnak a műsorban a válogatott muzsikusokból álló zenekar különleges produkciói is.
LOVASI ANDRÁS egyszálgitáros szólóestje
Charlie zenész, trombitás: a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze. Pályafutása során több formációban alkotott, számtalan albumot tudhat magáénak.
Legutolsó albuma, Mindenen túl címmel 2020-ban jelent meg.
Nem gondolnánk, hogy Kovács Kati koncertjei elé lehet még írni egyáltalán olyat, amit még nem írtak le róla.Lehet-e olyat írni, ami még jobban felkelti a nagyérdemű érdeklődését iránta?
Nem.
Elég csak közzétenni, hogy Kovács Kati koncert ekkor és ekkor, itt és itt.
A Neoton Família a 80 as évek egyik legsikeresebb hazai pop együttese.
Nemcsak itthon, de a világ számos országában jelentek meg lemezeik. Japánban, Spanyolországban Kooreában aratták a legnagyobb sikereket.
Ő aztán igazán a Beat korszak gyermeke. 1964-ben, az érettségi után került az Illés-együttesbe, ahol Szörényi Leventével számos olyan dal szerzője lett. 1973-ban a zenekar a külső és belső feszültségek nyomását nem viselte el, és az év végén Illés Lajos feloszlatta az együttest.
Három nő.
Három különböző élet,három különböző karakter,három különböző válás...
Bereményi Géza és Másik János estje
A 2002-ben alakult „méltatlanul »világ-hirtelen«, de mégis legendás” Özvegyek zenekar több év szünet után újra felbukkant, hogy egy újabb szeánsz keretében megidézze az idén 76 éves Alice Cooper (máig szuper-aktív és élő) szellemét.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!