Színház, Zenés színmű

61 program


Szabó Magda történelmi színműve a színháztermi premier után először lesz látható a Zenthe Ferenc Színház kamaratermében!

Íme, négy nő. A mai hetvenesek.
Négy különböző kultúrájú "öreglány" – őszinték, viccesek- igazi emberek, még most is ízig – vérig nők.
Életük utolsó fejezetében, a hedonizmust és a nevetést választják.
Néha nyersek, mégis rengeteg könnyedség és humor van bennük.

Jonathan Larson Tik-Tak… bumm! című, önéletrajzi ihletésű musicaljét először a New York-i Off-Broadwayn mutatták be, azóta bejárta a világ számos színpadát, a Netflix pedig 2021-ben készített belőle többszörösen díjazott filmet.

E.T.A. Hoffmann 1814-ben írt kisregényéből készülő mesejátékunk  felolvasó változata egyfajta karácsonyi ajándék a kedves nézőinknek.

A Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor művészházaspár nevével fémjelzett „Jávor hajnalai” című zenés játék fülbemászó dallamokkal idézi fel az imádott színész kalandos élettörténetét.

Emlékeznek azokra a pesti éjszakákra, mikor az első kuplék felzendültek s mindenütt kabaré volt? Emlékeznek még a Sas taps műsorára és hasonló szórakoztató műsorokra?

XX. századi budapesti hangulat, felejthetetlen magyar slágerek és sanzonok.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.

Egy pincérnő és egy szakács: Frankie és Johnny. Bár nem lehet csak azért járni valakivel, mert van egy ilyen dal, ők kölcsönösen kinézik egymást maguknak az étteremben.

,,Volt egy régi december" és idén lesz egy új. Csak egy icipici hó kell hozzá és Egy új élmény, amit utókarácsonyi mese-koncertünk kínál az egész családnak.Jégvarázs, Aladdin, az Oroszlánkirály...ki ne kedvelné és dúdolná ezen mesék dalait, vagy akár perdülne táncra az ismerős dallamokra?Az ünnepi hangulatú program a család apraját-nagyját garantáltan elvarázsolja. A koncert egyik különlegessége pedig az, hogy a zene mellett a tánc is szerepet kap.

zenés léhaság két részben
„Csupa boldogság vár ezután rád és rám a mesék meseszép kocsiján.”

Petőfi Sándor halhatatlan verses meséjének legfőbb üzenete: Te is lehetsz János vitéz! Aki kitartó, hűséges és bátor, elnyeri élete jutalmát. Az Iluskáért minden próbát kiálló Jancsi kalandjait követi végig ez a sodró lendületű előadás. Egy kötelező olvasmány látványos színházi élményt nyújt iskolásoknak és meseszerető családoknak.

Játék és tánc Lorca alapján.
Mese száz percben az andalúz szerelemről.

A vígjáték egy izgalmas, kalandos utazáson keresztül, rengeteg humorral világít rá a középkorú nők és a változó kor kikerülhetetlen nehézségeire. Megmutatja, hogy mi nők képesek vagyunk megbirkózni ezekkel a kihívásokkal - ám minden könnyebben megy öniróniával, sok nevetéssel, különösen akkor ha számíthatunk a férfiak támogatására.

Monarchia Operett: sajnos elfogyott
13 Esemény

Szerelem, romantika, humor - vidámság, csodálatosan megkomponált dallamok, pazar egyedülálló látványvilág, a Monarchia Operett védjegyének számító pompás és a csillogó kosztümök, valamint a Monarchia Operett Színház sztár szólistái, akiket évek óta szeret és visszavár a közönség.

Egy fogadóban vagyunk, ahol a fogadósné miatt lakik ott egy gazdag és egy szegény gróf, egymással vetekednek a nő szerelméért. Mindketten megvetik a fiatalabb nőket, csak az érett asszonyt szeretik. Érkezik egy Lovag, aki semmire sem tartja a nőket. Mirandolinát felbosszantja ez a nőgyűlölet, és elhatározza, magába bolondítja a férfit. Ehhez segítségül vesz két állástalan színésznőt, hogy megtréfálja a grófokat és a lovagot, ezzel elindul az őrület.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij 1821. november 11-én született Moszkvában, és csak hittük, hogy 1881 februárjában halt meg kedvenc városában, Pétervárott. Dosztojevszkij egy szép napon megunta a szegénységet, a nyomort, a kritikusokat, a szerencsejáték-függőség bilincseit, az alkotás terhét, és búcsút vett feleségétől, a jó Anna Grigorjevnától, és úgy tett, mint aki jobb létre szenderült.

Cserháti Zsuzsa egyedülálló hangja minden generáció számára felidézi a vidámság, a szerelem, és a megható pillanatok hangulatát, de a közönség előtt szárnyakat kapó énekesnő a magánéletének részleteit sokáig gondosan elrejtette a nyilvánosság elől.

Titkok, árulások és Karády Katalin dalainak varázsa várja Önt az Udvari Kamaraszínház színpadán!

A darab Rudolf trónörökös és Vetsera Mária szenvedélyes, romantikus és tragikus véget érő kapcsolatát meséli el, drámai muzsikával és hatalmas slágerekkel. A fiatal Rudolf abban a pillanatban ismerkedik meg a tizenhét éves bárónővel, amikor minden összeomlani látszik körülötte.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!