Koncert, zene

Az évad hamisítatlan presztízsprodukciójának ígérkezik az új Trisztán és Izolda: Yannick Nèzet-Séguin főzeneigazgatói vezényletével, valamint Lise Davidsen és Michael Spyres kettős címszereplésével.

Az évad hamisítatlan presztízsprodukciójának ígérkezik az új Trisztán és Izolda: Yannick Nèzet-Séguin főzeneigazgatói vezényletével, valamint Lise Davidsen és Michael Spyres kettős címszereplésével.

Zenés családi játszóház mondókákkal, dalos játékokkal, zenehallgatással, ritmushangszerekkel, közös énekléssel, fejlesztő-mozgásos játékokkal. Ajánlott életkor: 1-4 éveseknek Vezeti: Böde-Harkai Csilla

Műfajok találkozása! Mit mondhat Mozartról egy jazz-zongorista?... Mennyire szabad a zene, a zenész és Ön, kedves közönség? Szabad a játék? Nem kell aggódni, jó móka lesz! Semmi komoly.

BACH / BEETHOVEN / BRAHMS // Pletnyov / Engegård J. S. BACH : D-dúr prelúdium és fúga, BWV 532 (Ottorino Respighi feldolgozásában) BEETHOVEN : Esz-dúr zongoraverseny BRAHMS: 2. szimfónia, op. 73

A klasszikus zenére hajlamosak vagyunk úgy tekinteni, mintha képes lenne megőrizni tisztaságát a politika sarától, mintha egy szűzi érintetlenségű, transzcendens világnak volna a hangzó megtestesülése. Bár jó lenne ebben hinni, a helyzet sajnos úgy áll, hogy a politika minden korban, így a 18. század elején is mélyen meghatározta a zeneszerzők életét (Bachét is), és valamennyi korszak a saját ideológiai elképzelése szerint alakította a zenéről szóló képét (a Bachéról szólót is).

Amennyire a korabeli dokumentumokból kihámozható Bachot finoman szólva nem fűzte felhőtlen viszony az előadóművészekhez. A 18. század elején persze az előadóművészek szerepe egészen más volt, mint ma. Az előadásban nemcsak azt fogjuk megnézni, hogy mi volt Bach problémája zenéjének előadóival és megfordítva (ehhez tisztázni kell azt is, hogy mit jelentett zenei előadóművésznek lenni akkoriban), de egy fogadtatástörténeti gyorstalapaló keretében arra is megpróbálunk választ adni, hogy milyen változásokon ment keresztül a Bach-művek előadásának hagyománya a halála óta eltelt bő kétszáz évben. Hogyan vált a 19. század folyamán már-már isteni jelentőséggel felruházott kultúrhérosszá, és miként próbálták a 20. század második felében visszahozni őt a földre.

Nincs olyan aspektusa a zenének (legyen szó a ritmusról, a dallamról, a formáról vagy éppen a többszólamú szerkesztésről), amellyel kapcsolatban Bach művei ne a legmagasabb rendű példákat kínálnák a kései utókor számára, a polifon komponálás (vagyis több szólam egyidejű összehangolásának) technikájában azonban vitathatatlanul ő tartják minden idők legnagyobb mesterének. Ezt már a kortársai is így gondolták (még ha sokan ellenszenvvel viseltettek is e képessége iránt), a halálát követő generációk pedig azonnal mintaként kezdtek tekinteni fúgáira, kánonjaira és egyéb többszólamú struktúráira. Az előadásban a bachi polifónia titkainak eredünk nyomába, hogy megpróbáljuk megérteni e zenei gondolkodás működésmódját (de legalábbis felmérni a jelentőségét és a nagyságát).

A mókus muzsikusai a magyar könnyű-, jazz- és világzenei élet kiemelkedő alakjai, akik örömmel kalandoznak a fúziós zenei világban. A formáció kirobbanó energiáját a tüzes, lendületes és szívbe markoló népzenei elemek ötvözete adja, gazdagítva a jazz és a világzene hatásaival. Mókus zenéje tehát nem csupán szórakozás, hanem egy érzelmi utazás mindenkinek, aki figyelemmel kíséri ezt a különleges élményt.