Színház

további előadások


Csoóri Sándort elsősorban a nyolcvanas években és a rendszerváltás idején kifejtett közéleti aktivitása okán őrzi máig a kollektív emlékezet: ezeknek az éveknek a története nem írható meg nélküle.

Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing (Leszállás Párizsban). Camoletti komédiája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a világon legtöbbet játszott vígjáték!!!

Szeretnél gazdag lenni? Otthagyni a dögunalmas állásod? Elköltözni mondjuk Barcelonába? Ahol végre egész álló nap napozhatsz a tengerparton, miközben egy jéghideg cuba libret szürcsölgetsz? Nos, Császár András pontosan ezt tervezi tenni azok után, hogy véletlenül talál kétmillió eurót a hármas metrón.

A darab három szereplője egy futballmérkőzés bírói csapata. Meccs után elszabadul a pokol, a szurkolók haragja elől alig sikerül elmenekülniük. Az öltözőben immár két vesztes életű helyett három ül, és az egyetlen dolog, ami összeköti a három embert, az egy bizonyos nő..

Két ember egy pontban összeér. Ez a pont most már közös, itt találkoznak. Megérintődnek. Megérintve lenni annyi, mint valami kivételesen érzékeny, intim, mély állapotba kerülni. Ebben a pillanatban valami igazán fontos, valami lényegi történik. Belül valami megmozdul, megváltozik.

Az adventi időszak újdonsága lesz Paár Julcsi és a Fitos Dezső Társulat ünnepre hangoló, élőzenével, hagyományos és kortárs táncelemekkel, autentikus és modern színpadi eszközök bevonásával készülő családi, táncszínházi előadása.

A kutatási terület a párkapcsolat, a közösségi viszonyok és az egyén saját története ezekben a nagyon is hétköznapi, mégsem általános rámákban, ahol a drámák már mind megtörténtek, ahol nincs semmi, amit más ne élt volna meg, mégis, a történés pillanatában olyan újszerű és felfoghatatlan minden pillanat.

Mika Myllyaho: Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén A Nézőművészeti Kft. előadása Falk Nóra fordítása alapján

,,Keltsd életre a tündérmesét!” Pjotr Iljics Csajkovszkij Diótörő - mesebalett egy felvonásban

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!