Koncert, zene, Egyéb zene

79 program


Az elektronikus zene atyja Jean-Michel Jarre, 2025. június 26-án egy fantasztikus show-val érkezik a Papp László Budapest Sportarénába.

Lélektől lélekig koncert Pápán
Lélektől lélekig Sári Évi, Egyházi Géza és Sándor Péter műsora
zongorán közreműködik Kéménczy Antal

A Budapest Klezmer Band 35 éves évfordulóját ünnepli ebben az évben. A zenekar alapítója Jávori Ferenc „Fegya”, akinek szerzeményeit, átiratait minden kocnerten hallhatja a közönség, ezzel is népszerűsítve a Közép-Kelet-Európából származó tradicionális zsidó zenét. A produkció egy igazi zenei utazás, ahol az átiratok mellett felcsendülnek Fegya musicaljeiből is részletek.

Bereményi Géza és Csengey Dénes dalszövegeivel, Bérczes László beszélgetőkönyve nyomán a szövegkönyvet írta és rendezte: Vecsei H. Miklós

Megújult előadás.
Új dalokkal és új történetekkel.

Előadják:
Szabó Balázs
Ratkóczi Huba
Vecsei H. Miklós

Cseh Tamás élettörténetét meséljük el Bérczes László beszélgetőkönyve nyomán, a születésétől a haláláig több, mint 20 dal kíséretében. Nekünk most ez a legfontosabb... Tamás karaktere és emlékezete egyedülálló, mindannyiunk számára közös nevező. Nem is kíséreljük meg az ő előadásmódját interpretálni, arra fókuszálunk, ahogy ő is kéri a Beszélgetőkönyvben, hogy "megszólaljunk", és elmeséljük az ő történetüket..."

GÉZA: És mit szólnál, ha írnék neked?
TAMÁS: Ma is látom Géza arcát, ahogy felém hajolt.
GÉZA: Nem próbáljuk ki?
TAMÁS: Kipróbálhatjuk.
GÉZA: Hol laksz?
TAMÁS: Iskola utca 35.”

B.J.: „Zseniális, Tamás halála óta a legfontosabb produkció”

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

A Parno Graszt az egyik legeredetibb autentikus cigányzenét játszó zenekar, akik egyedi színpadi megjelenésükkel, hagyományos hangszereikkel, utánozhatatlan energiájukkal járulnak hozzá a közönség garantált, jó hangulatához.

Barabás Lőrinc trombitás és zeneszerző a budapesti improvizatív zenei élet egyik meghatározó szereplője és mozgatórugója közel két évtizede. Ezen az estén ismét a több formációból, többek között az Irie Maffiából ismert énekesnővel, Sena Dagaduval egészülnek ki, akivel a kétezres években közösen készített Barabás Lőrinc Eklektric számokat is felelevenítik majd.

A csodálatos Budapest Bár zenekar ezúttal Behumi Dórival, Lovasi Andrással, Kiss Tiborral, Mező Misivel és Frenkkel érkezik.

A 3 TENOR - Gulácsi Tamás, Horváth Viktor és Tar Dániel, a Móricz Zsigmond Színház színművészeinek nyári koncertje a Rózsakert Szabadtéri Színpadon

A YumeDon Taiko Stúdió előadásán több mint húsz dob szólal meg a színpadon.

A brit elektro/indiecore stílus jeles képviselője, az Enter Shikari 2025. október 29-én Budapesten, a Dürer Kertben lép fel európai klubturnéja keretében.

13 év után, majdnem végzetes buszbalesete óta először tér vissza a kaliforniai The Ghost Inside Budapestre! A visszatérő, és talán nem túlzás azt mondani, hogy újjászülető zenekar a nyári fesztiválturnéját szakítja meg 2025. június 10-én Budapesten, ahol egy minden bizonnyal forró hangulatú klubkoncertet adnak a Barba Negra Blue Stage-ben.

A BÁRZONGORISTÁK TITOKZATOS VILÁGA
Bősze Ádám, Gubik Petra és Oláh Zoltán estje

z AWS 2006 óta aktív szereplője a magyar zenei életnek, mára pedig az ország egyik legismertebb modern metál formációjává vált. Történetük nemcsak a zenéről szól, hanem közösségről, kitartásról, amelynek köszönhetően gimnáziumi próbatermekből a legnagyobb hazai fesztiválok és a Budapest Park színpadáig jutottak.

Bence pályafutása 3 évesen kezdődött amikor szülei beíratták a helyi zeneóvodába.
Nevelői és tanárai már akkor felfedezték a fiúban rejlő kiemelkedő tehetséget. Bence tizenévesen minden énekversenyt megnyert; 11 évesen szerepelt a Kismenők televíziós tehetségkutató műsorban is, ahol szintén ő vihette haza az első díjat.

Fazekas László – Ritmusok útján
Jubileumi koncert
Fazekas László 80 éves születésnapja alkalmából

Idén sem lehet a balatoni nyár utolsó napjait másként elképzelni. Gyönyörű naplemente, egy frissítő fröccs az ember kezében és a Budapest Bár koncertje a Tihanyi Szabadtéri Színpadon. A Farkas Róbert vezette nagyszerű Budapest Bár zenekar kitűnő énekesekkel egészül ki:

Volt egyszer egy táncdalfesztivál - a Polip Band zenés estje

Egy felejthetetlen koncertélmény vár minden zenekedvelőt, ahol a Swing á la Django és Falusi Mariann közös estjén a klasszikusoktól a popzenéig barangolhatunk.

Van kedve egy kis komolytalansághoz, humorhoz, fantáziához, állatokhoz, költészethez és jó zenéhez együtt?
Ha igen, akkor ne hagyja ki ezt a koncertet!

Éld át velünk az év legrövidebb éjszakáját!

Motoszkál a dallam a szerző fejében, vagy lehet, hogy nem is motoszkál, épp ez a baj, valamit írni kellene, lehetőleg egy nagy slágert, amire ezrek és milliók sírják tele a párnájukat. És nem jön a megoldás, és hiába a telefonos segítség. De ott van az a mérhetetlen dallamkincs, a sok szép zene, amit a komponisták évszázadok alatt felhalmoztak. Abból lehet meríteni.

Egy mámoros este vár minden musical rajongóra, ahol a két tehetséges művész, Sándor Péter és Mahó Andrea előadásában a musicalirodalom legszebb dalai csendülnek fel.

Cseh Tamás története és dalai. Megújult előadás új dalokkal és új történetekkel.

Megtörtént dolgok háza - Hegedűs Bori és Tempfli Erik koncertje a Csili udvarán.

Szeretettel várjuk a táncosokat és azokat is, akik csak élőzenét szeretnének hallgatni!
A CLASSIC BEAT BAND együttes azzal a céllal alakult, hogy népszerűsítse az igazi élőzenét.

Székely tudás, mesék, és irodalom, Benedek Elek és Kós Károly, mondák, történetek és dallamok háromnegyed órában. Izgalmas kirándulás a székelyek életébe és szenvedélyes lábjegyzet a kiállítás értelmezéséhez. Az Anima Sound System zenekar vezetőjének, Prieger Zsolt és Magyar Bori népdalénekes által előadott úgy helyez kontextusba, hogy közben érzelmesen elmélyít és játékosan informál.

Boogie Show - Budapest sajnos elfogyott
13 Esemény

A több mint 15 éve sikeres boogie woogie koncert show először Budapesten!
Egy egész estés koncert, ahol élőben láthatod a boogie woogie műfaj neves nemzetközi és hazai előadóit.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!