művész


Csőre Gábor
3

Csőre Gábor

Született: 1971. augusztus 11.

Színész, szinkronszínész

Budapesten született. 1993-ban vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre Marton László osztályába, de már igen fiatalon megismerkedett a színházzal. Előbb a Rádió Gyermekstúdiójában, majd az Ascher Oszkár Színpadon, a Nemzeti Színház Stúdiójában, illetve a Bodnár Sándor Drámai Akadémián tanult. A színművészetis diploma megszerzése után…

 Tovább

Aktuális programok


Toldi

Vígszínház

Toldi Miklós a hősiesség és a bátorság, a kitartás és a hűség, a becsület és az emberség példaképe. Arany…

A tesztprogram kálváriája

VAM Design Center_!!

Szinkron megyen-e??? Tizenhárom óra, negyvennyolc perc.

Színész, szinkronszínész

Budapesten született. 1993-ban vették fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemre Marton László osztályába, de már igen fiatalon megismerkedett a színházzal. Előbb a Rádió Gyermekstúdiójában, majd az Ascher Oszkár Színpadon, a Nemzeti Színház Stúdiójában, illetve a Bodnár Sándor Drámai Akadémián tanult. A színművészetis diploma megszerzése után 1997-ben azonnal a Vígszínházhoz szerződött, s azóta is társulatunk tagja. Több filmben nyújtott emlékezetes alakítást, és az egyik legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész. Több rádiójátékban szerepelt, számos hanglemezfelvétel köthető a nevéhez.

Díjak

Rutt­kai Éva-em­lék­gyű­rű (2002)
He­ge­dűs Gyu­la-em­lék­gyű­rű (2004)
"A kis­csil­lag is csil­lag\"-díj (2010)
Roboz Imre Mű­vé­sze­ti Em­lék­díj (2013)
He­ge­dűs Gyu­la-em­lék­gyű­rű (2014)
Ajtay An­dor-em­lék­díj (2014)
Rutt­kai Éva-em­lék­gyű­rű (2014)
Já­szai Ma­ri-díj (2016)


Jelenlegi szerepei:

A padlás: LÁMPÁS, a törpe zsörtölődő szellem
Tévedések vígjátéka: Sz. Dromio, E. Dromio
Játék a kastélyban: Titkár
Túl a Maszat-hegyen: PALI KALÓZ; TURGENYEV, A BURGONYA
Makrancos Kata: Kereskedő, átöltözve Vincentio, mantovai ember
A lovakat lelövik, ugye?: Tapesz, a főnök
Toldi: Előadja
A Mester és Margarita: Berlioz
Julius Caesar: Decius
Össztánc: Játsszák

Fontosabb szerepei:

Vészi: A sárga telefon (Pali)
Játékszín
rendező: Berényi Gábor
bemutató: 1984. február 11.

Shakespeare: Romeo és Júlia (Romeo)
Bodnár Sándor Drámai Akadémia

Kornis: Halleluja (Öngyilkos)
Ódry Színpad
rendező: Sinkó László
bemutató: 1995. március 10.

Shakespearei: Macbeth (Az ifjú Siward)
Vígszínház
rendező: Marton László
bemutató: 1995. november 25.

Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve (Maugli)
Pesti Színház
rendező: Hegedűs D. Géza
bemutató: 1996. január 28.

Goldoni: A legyező (Kutya)
Pesti Színház
rendező: Rudolf Péter
bemutató: 1996. április 14.

Tolsztoj: Háború és béke (Karatajev)
Vígszínház
rendező: Valló Péter
bemutató: 1996. szeptember 22.

Hampton: Veszedelmes viszonyok (Párbajsegéd)
Ódry Padlás
rendező: Marton László
bemutató: 1996. november 1.

Anouilh: Colombe (Lucien)
Pesti Színház
rendező: Alföldi Róbert
bemutató: 1996. december 1.

Schiller: Haramiák (Moor Károly)
Ódry Színpad
rendező: Hegedűs D. Géza
bemutató: 1996. december 20.

Fejes: Jó estét nyár, jó estét szerelem (Rendőr; Üzletvezető; Személyzetis)
Ódry Színpad
rendező: Csiszár Imre
bemutató: 1997. február 7.

Gogol: Kártyások (Svohnyev)
Ódry Színpad
rendező: Tóth Miklós fh.
bemutató: 1997 április 25.

McDonagh: Leenane szépe (Ray)
Vígszínház Háziszínpad
rendező: Simon Balázs
bemutató: 1997. október 16.

Shakespeare: Ahogy tetszik (Corinnus)
Pesti Színház
rendező: Valló Péter
szerepátvétel

Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok (Tengerészkapitány)
Vígszínház
rendező: Valló Péter
bemutató: 1997. december 7.

O'Neill: Boldogtalan Hold (Mike Hogan)
Pesti Színház
rendező: Horvai István
bemutató: 1998. március 7.

Kern-Presser: Szent István körút 14.
Vígszínház
rendező: Marton László
bemutató: 1998. október 10.

Shakespeare: Vihar (Adrian)
Vígszínház
rendező: Alföldi Róbert
bemutató: 1999. március 5.

Réthly: Élve vagy halva (Rendőr; Hullaszállító)
Pesti Színház
rendező: Réthly Attila fh.
bemutató: 1999. május 7.

Presser-Sztevanovity: A padlás (Lámpás)
Vígszínház,
rendező: Marton László
szerepátvétel: 1999. október 3.

Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek (Makszimov)
Vígszínház
rendező: Szikora János
bemutató: 1999. október 16.

Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (Lőportáros)
Vígszínház
rendező: Szász János
bemutató: 2000. január 22.

Chapman-Cleese-Idle: Gyalog galopp (Robin)
Pesti Színház
rendező: Méhes László
bemutató: 2000. április 9.

Shakespeare: Lóvátett lovagok (Dumain)
Vígszínház
rendező: Keszég László
bemutató: 2000. október 14.

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (Mikolka)
Vígszínház
rendező: Tordy Géza
bemutató: 2001. április 20.

Kárpáti: Pájinkás János (Raszputyinka)
Vígszínház Háziszínpad
rendező: Forgács Péter
bemutató: 2002. január 4.

McDonagh: Alhangya (Pitbull)
Vígszínház Háziszínpad
rendező: Forgács Péter
bemutató: 2002. szeptember 20.

Gorkij: Nyaralók (Zamiszlov)
Vígszínház
rendező: Valló Péter
bemutató: 2002. szeptember 28.

Caragiale: Zűrzavaros éjszaka (Spiridon)
Vígszínház Háziszínpad
rendező: Béres Attila
bemutató: 2003. október 3.

Kacsoh-Heltai: János vitéz (Bagó)
Pesti Színház
rendező: Forgács Péter
bemutató: 2004. március 13.

Shakespeare: Tévedések vígjátéka (Dromio)
Vígszínház
rendező: Eszenyi Enikő
bemutató: 2004. október 9.

Jones: Kövekkel a zsebében (Jake Quinn)
Pesti Színház
rendező: Hegedűs D. Géza
szerepátvétel: 2004. november 24.

Brecht: Kurázsi mama és gyermekei (Eilif)
Gózon Gyula Kamaraszínház
rendező: Csiszár Imre
bemutató: 2005. március 25.

Dumas: A három testőr (Rochefort)
Vígszínház
rendező: Méhes László
bemutató: 2005. október 9.

Szép: Lila ákác (Mínusz)
Pesti Színház
rendező: Forgács Péter
bemutató: 2006. január 21.

Díjai

Ruttkai Éva-emlékgyűrű (2002)

Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (2004)

"A kiscsillag is csillag"-díj (2010)
Roboz Imre Művészeti Emlékdíj (2013)
Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (2014)
Ajtay Andor-emlékdíj (2014)
Ruttkai Éva-emlékgyűrű (2014)

Filmszerepei:

Kismaszat és a Gézengúzok (Karcsi)
rendező: Markos Miklós
1984

Szökés a nagy árvíz idején (Csaszkóczy Emil)
rendező: Czigány Zoltán
1996

A múzsa csókja (tévéfilm) (Ady Endre)
rendező: Zilahy Tamás
2002

Szentek és bolondok (tévéfilm)
rendező: Zilahy Tamás
2003

A fény ösvényei
rendező: Mispál Attila
2005

Jelentősebb szinkronszerepei:

 A Gyűrűk Ura trilógia (Zsákos Frodó), Rocco és fivérei (Ciro), South Park (Cartman), Vizesnyolcas, Apafej

Tagja a színészválogatottnak és a színészek horgászválogatottjának.







 

"EGY POCSOLYA EMLÉKIRATAI”

MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Színész
A chioggai csetepaté

A chioggai csetepaté

Vígszínház
  • TITTA NANE, halászlegény
A hetvenkedő katona

A hetvenkedő katona

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • OSTROMVÁRY GYŐZŐ, katona
A lovakat lelövik, ugye?

A lovakat lelövik, ugye?

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Tapesz, a főnök
A Mester és Margarita

A Mester és Margarita

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Berlioz
A nagy kézrablás

A nagy kézrablás

Thália Színház
  • Carmichel
A nagy kézrablás

A nagy kézrablás

Thália Színház
  • Carmiche
A Tündérlaki lányok

A Tündérlaki lányok

Vígszínház
  • Petrencey Gáspár
A zöld kilences

A zöld kilences

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Hamrák János, nemzeti szélhámos
Álmomban megcsaltál

Álmomban megcsaltál

Thália Színház
  • Marc Ribadier
ÁLMOMBAN MEGCSALTÁL - Thália Színház

ÁLMOMBAN MEGCSALTÁL - Thália Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Arany János: Toldi

Arany János: Toldi

Jászai Mari Színház, Népház
  • Előadja
Beckham

Beckham

Thália Színház
  • Andy
Beckham egy pohár pezsgővel

Beckham egy pohár pezsgővel

Thália Színház
  • Andy
Camoletti: Anna csak egy van

Camoletti: Anna csak egy van

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Robert
Cini-cini-cinizmus // A fizika fizikája (nyilvános tv-felvétel)

Cini-cini-cinizmus // A fizika fizikája (nyilvános tv-felvétel)

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Egyéb
Csongor és Tünde

Csongor és Tünde

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Balga, földmívelő, utóbb Csongor szolgája
Danton halála

Danton halála

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Lacroix
Dzsungel könyve, A

Dzsungel könyve, A

Vígszínház
  • Maugli
Egy a ráadás

Egy a ráadás

Thália Színház
  • Jugg
Farsang

Farsang

Thália Színház
  • Mache Raz Cracanel
Győri Balett - Forgószél

Győri Balett - Forgószél

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Felvételről közreműködik
Ha majd egyszer mindenki visszajön...

Ha majd egyszer mindenki visszajön...

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Háy J.: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK

Háy J.: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK

Magyar Színház
  • Emil, feltehetőleg belügyes
Háy János: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK

Háy János: UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK

Magyar Színház
  • Emil, feltehetőleg belügyes
Istenítélet

Istenítélet

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Hawthorne
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Titkár
Játék a kastélyban

Játék a kastélyban

Vígszínház
  • Titkár
JÁTÉK A KASTÉLYBAN - anekdota két részben - a Vígszínház előadása

JÁTÉK A KASTÉLYBAN - anekdota két részben - a Vígszínház előadása

Kölcsey Központ
  • Titkár
Jon Fosse: ALVÁS

Jon Fosse: ALVÁS

Magyar Színház
  • A KÖZÉPKORÚ FÉRFI
Julius Caesar

Julius Caesar

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Decius
Költészet Napja_

Költészet Napja_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Lev&Te - Csőre Gábor

Lev&Te - Csőre Gábor

Momentán Társulat
  • Jászai Mari-díjas magyar színművész, szinkronszínész.
Lulu

Lulu

Vígszínház
  • RODRIGO QUAST
Magyar Dal napja 2014

Magyar Dal napja 2014

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
MAKRANCOS KATA

MAKRANCOS KATA

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Kereskedő, átöltözve Vincentio, mantovai ember
Mephisto

Mephisto

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Alex Bonetti, a Bonviván
Mindent anyámról

Mindent anyámról

Vígszínház
  • Mario del Toro, Stanley, Ügyfél
Mindent anyámról

Mindent anyámról

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Mario del Toro, Stanley, Ügyfél
Mojo

Mojo

Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
  • Mickey
MOJO

MOJO

Belvárosi Színház
  • Színész
MOJO - Orlai Produkció

MOJO - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Össztánc

Össztánc

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Padlás

Padlás

Vígszínház
  • LÁMPÁS, a törpe zsörtölődő szellem
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Magyar Színház
  • JOE (JOSEPHINE)
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI

Magyar Színház
  • JOE (JOSEPHINE)
Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT

Peter Stone: SUGAR | VAN AKI FORRÓN SZERETI_AN, JT

Magyar Színház
  • JOE (JOSEPHINE)
Príma környék

Príma környék

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Férj
Szarka Gyula: Tücsöklakodalom

Szarka Gyula: Tücsöklakodalom

MOMkult
  • Színész
SZARKA GYULA: TÜCSÖKLAKODALOM

SZARKA GYULA: TÜCSÖKLAKODALOM

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Vendégművész
Száz év magány

Száz év magány

Vígszínház
  • José Arcadio
Színésznek lenni...

Színésznek lenni...

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Színész
Tévedések vígjátéka

Tévedések vígjátéka

Vígszínház
  • Sz. Dromio, E. Dromio
Tévedések vígjátéka

Tévedések vígjátéka

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Sz. Dromio, E. Dromio
Toldi

Toldi

Pécsi Nemzeti Színház
  • Előadja
Toldi_

Toldi_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
Tom Jones

Tom Jones

Vígszínház
  • Square, filozófus; Fitzpatrick
Túl a Maszat - hegyen

Túl a Maszat - hegyen

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • PALI KALÓZ; TURGENYEV, A BURGONYA
Túl a Maszat-hegyen_

Túl a Maszat-hegyen_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • PALI KALÓZ; TURGENYEV, A BURGONYA
Van, aki forrón szereti

Van, aki forrón szereti

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • JOE (JOSEPHINE)
Vörös és fekete

Vörös és fekete

Vígszínház
  • Valenod

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!