művész


Parti  Nóra

Parti Nóra

Született: 1974. szeptember 12., Püspökladány

Színművész.

1991 és 1993 között az Arany János Színház stúdiójának tagja volt. 1993-tól 1997-ig a Független Színpad, 1997-től 1998-ig pedig a Merlin Színház tagja volt. Közben Szarvason pedagógiai főiskolára járt, Egerben pedig elektronikus újságírást tanult. 1998-ban alapító tagja a Junion Csoportnak, 2000-től a Maladype – Találkozások Színházának…

 Tovább

Aktuális programok


AZ ŐRÜLT NŐK KETRECE / Herman-Fierstein / a Kultúrbrigád előadása

RaM-ArT Színház

Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. De…

A FÉLELEM MEGESZI A LELKET / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása

Örkény István Színház

A német színház és film megújítója, Rainer Werner Fassbinder műve egy idősödő takarítónő és egy bevándorló szerelmén keresztül az…

EGY, KETTŐ, HÁROM / Molnár Ferenc / a Kultúrbrigád előadása

RaM-ArT Színház

Norrison bankigazgató a pihenésére készülődik, amikor a családjánál vendégeskedő lány – jónevű amerikai milliomosházaspár egyetlen gyermeke – vészhelyzetet jelent…

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül

B32 Galéria és Kultúrtér

Karinthy műve minden idők egyik legjobb betegségmemoárja, és világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás. Szívszorító nyomozás a „nagy diagnózis” után.…

IGENIS, MINISZTERELNÖK ÚR! / Jay-Lynn / a Kultúrbrigád előadása

RaM-ArT Színház

Antony Jay és Jonathan Lynn politikai komédiája, amelynek az eredetét jelentő tévésorozat a BBC műsorán aratott világsikert, a hatalom…

Kapuzárási pánik

6SZÍN

A nagy sikerű A hosszú élet titka alkotóinak új bemutatója ismét az izgalmas és sokszínű novellaszínházi műfajban születik.

Színművész.

1991 és 1993 között az Arany János Színház stúdiójának tagja volt. 1993-tól 1997-ig a Független Színpad, 1997-től 1998-ig pedig a Merlin Színház tagja volt. Közben Szarvason pedagógiai főiskolára járt, Egerben pedig elektronikus újságírást tanult. 1998-ban alapító tagja a Junion Csoportnak, 2000-től a Maladype – Találkozások Színházának tagja lett, 2006-tól 2014-ig a Bárka Színház tagja volt, 2014 óta szabadúszó.

Férje Marton Róbert színművész, gyermekei Regő és Matilda. A házasságkötésre 2013. július 12-én a Kőszegi Várszínház Carlo Goldoni: A kávéház bemutatója után került sor.

Színházi szerepei:

Karel Čapek - Josef Čapek: A végzetes szerelem játéka....Zerbine (Független Színpad)
William Shakespeare: Rómeó és Júlia....Júlia (Kor Társulat - Budapesti Kamaraszínház a Józsefvárosban)
Jordán Tamás: Megadom, és... (Merlin Színház)
Békeffi István: A régi nyár (Szegedi Nemzeti Színház)
Móricz Zsigmond: Úri muri....Rozika (Merlin Színház)
Ion Luca Caragiale: Café Junion....Zita (Junion Csoport - Merlin Színház kamaraterem)
Zalán Tibor: Hetvenhét....Vasvirág (Merlin Színház)
Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert....Ánya, Ranyevszkaja leánya (Bárka Színház)
Federico García Lorca: Don Perlimplín és Belisa szerelme a kertben (Színház- és Filmművészeti Főiskola - Ódry Színpad)
Sławomir Mrożek: Fiatalság bolondság....Ala (Merlin Színház)
Frank Wedekind: A tavasz ébredése....Zierschnitz Thea Vígszínház - Pesti Színház)
Thuróczy Katalin: Pastorale....Cora (Kőszegi Várszínház)
Szophoklész árnya....Nő (Merlin Színház)
Roman Sikora: Takarodj, Antigoné!....Isméné (Mu Színház)
Weöres Sándor: Psyché....Psyché (R.S.9. Színház)
Füst Milán: Máli néni....Egy másik Margit (Radnóti Miklós Színház)
Arthur Miller: Megszállottak....Börge Herdál (Krétakör Színház - Thália Régi Stúdió)
Mélyen tisztelt szekrény! (Merlin Színház)
Federico García Lorca: Vérnász....Menyasszony (Maladype Színház)
Dosztojevszkij: Jámbor teremtés....Lukerja (Zugszínház)
Gerhart Hauptmann: Patkányok....Alice Rütterbusch, színésznő (Radnóti Miklós Színház)
Keleti András: A jó pálinka itassa magát....Veronika (Junion csoport)
William Shakespeare: Rómeó és Júlia....Júlai (Jászai Mari Színház, Népház)
Molnár Ferenc: Az üvegcipő....Viola (Jászai Mari Színház, Népház)
Paul Pörtner: Hajmeresztő....Barbara DeMarco, gyanúsított (Jászai Mari Színház, Népház)
Michel de Ghelderode: Bolondok iskolája (Maladype Társulat - Szkéné Színház)
Eugène Ionesco: Jacques vagy a behódolás....Jacqueline (Maladype Társulat)
William Shakespeare: Othello....Desdemona (Jászai Mari Színház, Népház)
Dévajságok Magyarhonban....Ésanagyasszony (Szentendrei Teátrum)
Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek....Pincérnő (Európai Reneszánsz Tisztelői Társulat)
John Osborne: Dühöngő (Fantom Csoport - Merlin Színház, Kamaraterem)
Kiss Csaba: Esti próba - Zampano és Gelsomina....A színészlány (Győri Nemzeti Színház)
Georg Büchner: Woyzeck....Marie (Budapesti Kamaraszínház-Ericsson Stúdió)
Wándza Mihály: Zőld Martzi (Junion csoport)
Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok....Monika nővér (Pinceszínház)
Jean Genet: Négerek....Erény (Bárka Színház)
Menszátor Héresz Attila: Bangkoki punkok....Solangelia (Fantom Csoport - Merlin Kamaraterem)
George Bernard Shaw: Szent Johanna....Johanna (Győri Nemzeti Színház)
Dobay Dezső: A röpülés boldogsága (R.S.9. Stúdiószínház)
Vajdai Vilmos: Pipora – a zárt világ (Aranytíz Teátrum)
Friedrich Hölderlin: Empedoklész....Panthea (Bárka Színház)
William Shakespeare: Hamlet....Ophelia/Fortinbras (Bárka Színház)
William Shakespeare: Lear király....Cordelia, Lear lánya (Győri Nemzeti Színház)
Arthur Miller: Pillantás a hídról....Catherine (Győri Nemzeti Színház)
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért....Beatrice (Kőszegi Várszínház)
Stanisław Wyspiański: Akropolisz....Klió Soltik síremlékéről; Heléna; Lábán felesége; Pásztor (Maladype Színház)
William Shakespeare: Szentivánéji álom....Heléna (Bárka Színház)
Peer Krisztián - Paizs Miklós (Sickratman) - Vinnai András: Keresők....Az egyik hang (TÁP Színház)
Mikszáth Kálmán - Makk Károly - Lőkös Ildikó - Lackfi János: Királyi kaland....Schramm Mária, lenhajú szász özvegyasszony (Kőszegi Várszínház)
Doug Wright: De Sade pennája....Madeleine Lederc, varrónő; Madame Royer-Collard, a doktor felesége (Bárka Színház)
William Shakespeare: A makrancos hölgy....Katalin (Kőszegi Várszínház)
Christian Lollike - Lars von Trier: Dogville....Martha (Bárka Színház)
Howard Barker: Victory (Győzelem)....Devonshire, Károly szeretője (Bárka Színház)
Szabó Borbála: A teljes tizedik évad....Kate, a férfias rendőrlány (Bárka Színház)
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté....Orsetta (Orsolina), fiatal lány, Libera húga (Kőszegi Várszínház)
Ödön von Horváth: Vasárnap 16:48....Leni, a Westben dolgozik (Bárka Színház)
Carlo Goldoni: A kávéház....Vittoria, Eugenio felesége (Kőszegi Várszínház 2013)
Antony Jay - Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr! (Kultúrbrigád - Átrium Film-Színház 2013)
Harold Pinter: Az utolsó pohár (Vádli Alkalmi Színházi Társulás - Stúdió K 2014)
Jerry Herman - Harvey Fierstein - Jean Poiret: Az Örült Nők Kerece (Kultúrbrigád - Átrium Film-Színház 2014)
David Lindsay - Abaire: Jó emberek (Centrál Színház 2014)
Miguel de Cervantes - Parti Nagy Lajos: Don Quijote (Szkéné 2015)
Anton Pavlovics Csehov: Sirály (Kultúrbrigád 2015)
Eugène Ionesco: Makbett (Kultúrbrigád 2015)
Molnár Gusztáv: EztRád (Nézőművészeti Kft. - Szkéné 2016)
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három (Átrium Film-Színház 2016)
John Updike - Tasnádi István: Az eastwicki boszorkányok (Játékszín 2017)
Akropolisz – bemutató: 2006. október 18. Bárka Színház
Bangkoki punkok – bemutató: 2004. december 21. Merlin
Bolondok iskolája – bemutató: 2003. február 1. Szkéné Színház
Dévajságok Magyarhonban – bemutató: 2003. augusztus 6. Szentendrei Teátrum – Szentendrei Nyár 2006.
Dühöngő – bemutató: 2003. október 14. Jászai Mari Színház, Népház
El nem küldött levelek – bemutató: 2003. április 24. Mu Színház
Empedoklész – bemutató: 2005. október 19. Bárka Színház
Esti próba – bemutató: 2003. november 28. Győri Nemzeti Színház
Fiatalság bolondság – bemutató: Merlin
Hajmeresztő – bemutató: 2002. december 13. Jászai Mari Színház, Népház
Hamlet – bemutató: 2005. december 16. Bárka Színház BÁRKA SZÍNHÁZ – Budapest
Hetvenhét – bemutató: 1998. december 12. Merlin
Jámbor teremtés – bemutató: 2001. január 12. Zugszínház
A jó pálinka itassa magát – bemutató: 2002. február 28. Junion csoport
Lear király – bemutató: 2005. november 17. Győri Nemzeti Színház
Máli néni – bemutató: 2001. április 1. Radnóti Miklós Színház
A második ének – Krétakör Színház
Mélyen tisztelt szekrény! – bemutató: 2000. október 19. Merlin
Négerek – bemutató: 2004. október 29. Bárka Színház
Othello – bemutató: 2003. február 20. Jászai Mari Színház, Népház
Patkányok – bemutató: 2001. december 16. Radnóti Miklós Színház
Pillantás a hídról – bemutató: 2006. március 17. Győri Nemzeti Színház
Pipora – a zárt világ – bemutató: 2005. június 9. Aranytíz Teátrum
Psyché – bemutató: 2001. február 23. R.S.9. Színház
Romeo és Júlia – bemutató: 2002. április 19. Jászai Mari Színház, Népház
A röpülés boldogsága – bemutató: 2005. április 10. R.S.9. Színház
Sok hűhó semmiért – bemutató: 2006. július 14. Kőszegi Várszínház
Szent Johanna – bemutató: 2005. február 12. Győri Nemzeti Színház
Szentivánéji álom – bemutató: 2006. december 31. Bárka Színház
Szophoklész árnyai – bemutató: 2000. október 8. Merlin
Takarodj, Antigoné! – bemutató: 2000. december 7. Mu Színház
A tavasz ébredése – bemutató: 1999. december 18. Pesti Színház
Az üvegcipő – bemutató: 2002. október 25. Jászai Mari Színház, Népház
Woyzeck – bemutató: 2004. május 8. Budapesti Kamaraszínház – Ericsson Stúdió
Zőld Martzi – bemutató: 2004. május 31. Junion csoport
David Lindsay-Abaire: Jó emberek - Kate - Centrál Színház, 2020.

Filmjei:
Játékfilmek:

Aranymadár (1999)
Hyppolit (1999)
Chacho Rom – Az igazi cigány (1999)
Meseautó (2000)
Flakon (2001)
Emil (2001)
Ön dönt! (2002)
Jött egy busz... (2003)
Nyócker! (2004)
Magamnak háttal (2005)
Üvegfal (2005)
Szőke kóla (2005)
Forgás (2005)
RECYCLed/Pro-Reo-Neo (2005)
Valami szépet (2006)
Üvegtigris 2. (2006)
Egy bolond százat csinál (2006)
Sziréna (2006)
Boldog új élet (2007)
Sínjárók (2007)
Zuhanórepülés (2007)
Poligamy (2009)
Cathrine Magánélete (kisjátékf., 2009)
Nejem, nőm, csajom (2012)
Login (2013)
Fekete leves (2013)
Partizánok (kisjátékf., 2015)
Brazilok (2016)

Tévéfilmek:

Folytassa, Claudia! (2003)
Gáspár (2004)
Páratlan történet (2004)
A két Bolyai – Variációk egy drámára (2006)
Fekete fehér (2006)

Sorozatok:

TV a város szélén (1998)
Gálvölgyi Show (2005)
Egy rém rendes család Budapesten (2007)
Társas játék II. évad (2013)
Válótársak (2015)
Alvilág (2019)
Jófiúk (2019)
Drága örökösök (2020)

**Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket

**Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket

Kultúrbrigád
  • Színész
*A félelem megeszi a lelket / Rainer Werner Fassbinder / Kultúrbrigád-Átrium

*A félelem megeszi a lelket / Rainer Werner Fassbinder / Kultúrbrigád-Átrium

Kultúrbrigád
  • Színész
*Anton Pavlovics Csehov: Sirály

*Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Kultúrbrigád
  • Polina Andrejevna, a felesége
*Herman–Fierstein–Poiret: Az Őrült Nők Ketrece

*Herman–Fierstein–Poiret: Az Őrült Nők Ketrece

Kultúrbrigád
  • Jacqueline
*Igenis, miniszterelnök úr!

*Igenis, miniszterelnök úr!

Kultúrbrigád
  • Claire Sutton, politikai tanácsadó
*Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

*Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

Kultúrbrigád
  • Claire Sutton, politikai tanácsadó
*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

Kultúrbrigád
  • Velma Kelly
*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

*Kander–Ebb–Fosse: Chicago

Kultúrbrigád
  • Velma Kelly
*Minden nagyon jó lesz / Zach Braff / Kultúrbrigád-Átrium

*Minden nagyon jó lesz / Zach Braff / Kultúrbrigád-Átrium

Kultúrbrigád
  • Emma, ingatlanügynök
*Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

*Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Kultúrbrigád
  • Kunó kisasszony
*Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket

*Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket

Kultúrbrigád
  • Színész
*Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket - Nyilvános főpróba

*Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket - Nyilvános főpróba

Kultúrbrigád
  • Színész
A félelem megeszi a lelket / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása

A félelem megeszi a lelket / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • Barbara / Krista / Frieda / Yolanda
Ágyban párban

Ágyban párban

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Antony Jay – Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

Antony Jay – Jonathan Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Claire Sutton, politikai tanácsadó
Antony Jay–Jonathan Lynn: Igenis, Miniszterelnök úr!  - prózai színpadi előadás

Antony Jay–Jonathan Lynn: Igenis, Miniszterelnök úr! - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Claire Sutton, a miniszterelnök politikai tanácsadója
Az eastwicki boszorkányok

Az eastwicki boszorkányok

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Jane
Az Eastwicki boszorkányok

Az Eastwicki boszorkányok

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Jane
Az Őrült Nők Ketrece

Az Őrült Nők Ketrece

Móricz Zsigmond Színház
  • Jacqueline
Az Őrült Nők Ketrece

Az Őrült Nők Ketrece

Szegedi Nemzeti Színház
  • Jacqueline
Az Őrült Nők Ketrece

Az Őrült Nők Ketrece

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Jacqueline
Az Őrült Nők Ketrece / Herman-Fierstein / a Kultúrbrigád előadása

Az Őrült Nők Ketrece / Herman-Fierstein / a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • Jacqueline
Az Őrült Nők Ketrece 300 / különkiadás

Az Őrült Nők Ketrece 300 / különkiadás

Kultúrbrigád
  • Jacqueline
Az orvos / a Kultúrbrigád előadása

Az orvos / a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • Charlie
Az utolsó pohár

Az utolsó pohár

Stúdió K Színház
  • Gila
Csehov: Sirály

Csehov: Sirály

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Polina Andrejevna, a felesége
Csehov: Sirály

Csehov: Sirály

Gyulai Várszínház
  • Polina Andrejevna, a felesége
Csehov: Sirály - Bemutató

Csehov: Sirály - Bemutató

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Polina Andrejevna, a felesége
Dogville

Dogville

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Martha
Don Quijote - Nézőművészeti Kft./Szkéné

Don Quijote - Nézőművészeti Kft./Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Unokahúg, Molinera
EGY, KETTŐ, HÁROM - vígjáték egy részben - A Kultúrbrigád és az Átrium közös előadása

EGY, KETTŐ, HÁROM - vígjáték egy részben - A Kultúrbrigád és az Átrium közös előadása

Kölcsey Központ
  • Kunó kisasszony
Egy, kettő, három / Molnár Ferenc / a Kultúrbrigád előadása

Egy, kettő, három / Molnár Ferenc / a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • Kunó kisasszony
EztRád

EztRád

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
EztRád

EztRád

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
EztRád

EztRád

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
EztRád

EztRád

Pécsi Harmadik Színház
  • Színész
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece

Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Jacqueline
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece

Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece

Veres 1 Színház
  • Jacqueline
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 100. előadás

Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 100. előadás

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Jacqueline
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 150. előadás

Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 150. előadás

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Jacqueline
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 2016 Szilveszter

Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 2016 Szilveszter

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Jacqueline
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece

Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Jacqueline
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece BEMUTATÓ

Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece BEMUTATÓ

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Jacqueline
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece-FŐPRÓBA

Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece-FŐPRÓBA

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Jacqueline
Hannibál tanár úr / Móra Ferenc nyomán / a Kultúrbrigád előadása

Hannibál tanár úr / Móra Ferenc nyomán / a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • LOLA, a felesége
Herman - Fierstein - Poiret: Az Őrült Nők Ketrece - Szilveszter

Herman - Fierstein - Poiret: Az Őrült Nők Ketrece - Szilveszter

Kultúrbrigád
  • Jacqueline
Igenis miniszterelnök úr !

Igenis miniszterelnök úr !

Budaörsi Latinovits Színház
  • Claire Sutton, politikai tanácsadó
Igenis, miniszterelnök úr!

Igenis, miniszterelnök úr!

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Claire Sutton, politikai tanácsadó
Igenis, miniszterelnök úr!

Igenis, miniszterelnök úr!

Veres 1 Színház
  • Claire Sutton, politikai tanácsadó
Igenis, miniszterelnök úr! / Jay-Lynn / a Kultúrbrigád előadása

Igenis, miniszterelnök úr! / Jay-Lynn / a Kultúrbrigád előadása

Kultúrbrigád
  • Claire Sutton, politikai tanácsadó
Igenis, miniszterelnők úr!-Főpróba

Igenis, miniszterelnők úr!-Főpróba

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Claire Sutton, politikai tanácsadó
Igenis,miniszterelnök úr!

Igenis,miniszterelnök úr!

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Claire Sutton, politikai tanácsadó
Igenis,miniszterelnök úr!-SZILVESZTERI előadás

Igenis,miniszterelnök úr!-SZILVESZTERI előadás

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Claire Sutton, politikai tanácsadó
Ionesco: MAKBETT

Ionesco: MAKBETT

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Komorna
Ionesco: MAKBETT - Bemutató

Ionesco: MAKBETT - Bemutató

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Komorna
Ionesco: MAKBETT - főpróba

Ionesco: MAKBETT - főpróba

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Komorna
Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

Jay–Lynn: Igenis, miniszterelnök úr!

Kultúrbrigád
  • Claire Sutton, politikai tanácsadó
Jó éjt, szomszéd!

Jó éjt, szomszéd!

B32 Galéria és Kultúrtér
  • Pony Jones
Jó emberek

Jó emberek

Centrál Színház
  • Kate
Jó emberek.

Jó emberek.

Centrál Színház
  • Kate
Jóéjt szomszéd!

Jóéjt szomszéd!

Thália Színház
  • Pony Jones
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül

Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
  • Énekesnő, Böhm Aranka
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül

Gyulai Várszínház
  • Énekesnő, Böhm Aranka
KARINTHY FRIGYES: UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL - Nézőművészeti Kft.

KARINTHY FRIGYES: UTAZÁS A KOPONYÁM KÖRÜL - Nézőművészeti Kft.

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Klauzál színház - Kartonpapa

Klauzál színház - Kartonpapa

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Színész
Klim: Anna Karenina

Klim: Anna Karenina

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Mézesvölgyi Nyár - Az Őrült nők ketrece

Mézesvölgyi Nyár - Az Őrült nők ketrece

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Jacqueline
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Kúnó kisasszony
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kunó kisasszony
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három

Gyulai Várszínház
  • Kunó kisasszony
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - bemutató

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - bemutató

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Kúnó kisasszony
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - főpróba

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - főpróba

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Kúnó kisasszony
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - prózai színpadi előadás

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Kunó kisasszony
Nézőművészeti Kft./Szkéné: EztRád

Nézőművészeti Kft./Szkéné: EztRád

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Nézőművészeti Kft: Utazás a koponyám körül

Nézőművészeti Kft: Utazás a koponyám körül

Csokonai Rendezvényház
  • Színész
Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Vaskakas Bábszínház
  • Marika
Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Paolo Genovese: Teljesen idegenek

Jászai Mari Színház, Népház
  • Marika
Pintér Béla és Társulata: KaisersTV, Ungarn

Pintér Béla és Társulata: KaisersTV, Ungarn

Pintér Béla és Társulata
  • Elza
Shakespeare:Szentivánéji álom

Shakespeare:Szentivánéji álom

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Heléna
Szabó Borbála: A teljes tizedik évad

Szabó Borbála: A teljes tizedik évad

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Kate, a férfias rendőrlány (a That's life című sitcom hőse)
Tasnádi I.: Rovarok

Tasnádi I.: Rovarok

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Mutáns
Tasnádi István (nemjó): Kartonpapa - Névőművészeti Kft./Szkéné

Tasnádi István (nemjó): Kartonpapa - Névőművészeti Kft./Szkéné

Szkéné Színház Nonprofit Kft.
  • Juci
Utazás a koponyám körül

Utazás a koponyám körül

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • énekesnő, Böhm Aranka
Utazás a koponyám körül

Utazás a koponyám körül

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • A nő
Utazás a koponyám körül - Scherer Péterrel

Utazás a koponyám körül - Scherer Péterrel

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • énekesnő, Böhm Aranka
Vacsoraszínházi előadás - Ágyban Párban

Vacsoraszínházi előadás - Ágyban Párban

Orfeum Club
  • Színész
Vasárnap 16:48

Vasárnap 16:48

Bárka Színház Nonprofit Kft.
  • Leni, a Westben dolgozik

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!