művész


Szolnoki Péter
2

Szolnoki Péter

Született: 1970. május 22. (Debrecen)

Zenész, énekes, színész, zeneszerző, hangszerelő.

Nyolcévesen kezdett zenével foglalkozni fuvolistaként. 1984-től 1989-ig a Zalka Máté Zenész Tiszthelyettesképző Szakközépiskola diákja volt, ahol klasszikus tanulmányai mellett belekóstolhatott a könnyű műfajba is. Sziluett nevű popegyüttesével A rock gyermekei című zenei műsor slágerlistáján több hétig a harmadik helyen szerepelt. 1989-ben, az…

 Tovább

Aktuális programok


GÁJER BÁLINT - Swing Karácsony nagykoncert, Vendég: Szolnoki Péter

Erkel Színház

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre Gájer Bálint "Swing Karácsony" nagykoncertje Budapesten. Egy új magyar nyelvű lemezzel ünnepeljük meg a…

Zenész, énekes, színész, zeneszerző, hangszerelő.

Nyolcévesen kezdett zenével foglalkozni fuvolistaként. 1984-től 1989-ig a Zalka Máté Zenész Tiszthelyettesképző Szakközépiskola diákja volt, ahol klasszikus tanulmányai mellett belekóstolhatott a könnyű műfajba is. Sziluett nevű popegyüttesével A rock gyermekei című zenei műsor slágerlistáján több hétig a harmadik helyen szerepelt. 1989-ben, az iskola elvégzése után a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Fúvós-szimfonikus Zenekarának tagja lett. 1990 első felében a tatai katonazenekarban dolgozott, szeptembertől pedig már a Police Big Band tagjaként muzsikált 2009-ig. Itt lehetősége nyílt a fuvola mellett énekelni és basszusgitározni is. Egy kis ideig Végvári Ádám zenekarában is basszusgitározott. Ezzel párhuzamosan pedig a Lehár Ferenc Operettzenekarban fuvolázott 1993-ig.

1993-ban a Ki mit tud? elődöntőjében jazz kategóriában szerepelt. Ebben az évben találkozott Török Tamással, akivel 1995-ben megalakította a Bon Bon formációt. Ezt követően végigjárta a magyar könnyűzene szamárlétráját, így szinte minden híres előadóval, együttessel dolgozott.

Színházi munkáiból:
2013 Bőrönd mese - zene
2011 Bőröndmese - zene (Bemutató 2011. március 2.)
2007 Sok hóhér semmiért - színész
2006 Szendvics vagy Szardínia? - színész
Haverok, Buli, Bon-Bon - zene 

Rajzfilmdalok:
1998: Oroszlánkirály 2.
1999: Toy Story 2
2000: Eszeveszett birodalom
2001: Nincs több suli
2002: Szilaj, a vad völgy paripája
2003: Mackótestvér
2005: Amerikai sárkány
2005: Csodacsibe
2006: Mackótestvér 2.
2007: A Robinson család titka
2007: Bűbáj
2009: Micimackó
2009: A hercegnő és a béka
2010: Toy Story 3
2011: The Muppets
2013: Phineas és Ferb
2013: Sanjay és Craig
2014: Csingiling és a kalóztündér
2015: Spongyabob – Ki a vízből!
2015: Láva
2015: A 7. törpe
2015: Medvetesók (1. évad)
2018: Napsugár

Szinkronszerepek:
A Simpson család: Clay Roberts edző
Batman: A rajzfilmsorozat; Gyurmaarc, 1-2. rész (1. évad 4-5. rész): Teddy Lupus – Dick Gautier
Monk – A flúgos nyomozó; Mr. Monk és a keresztapa (3. évad 5. rész): Vince a testőr – Oleg Zatsepin
Rablópandúrok: Sauveur – Moussa Maaskri
Tündéri keresztszülők; Filmvarázs (3. évad); Pucc parádé (6. évad): Sylvester Calzone – Jim Ward
Tron: Örökség: Bartik – Conrad Coates
Városfejlesztési osztály; 2. évad 6., 9., 22. rész; 3. évad 10. rész: Joe a csatornázásiaktól – Kirk Fox
Muppets: Floyd Pepper és Dr. Teeth
Toy Story: Kék kuka
Szuperhősök Ligája: Sinestro – Ted Levine
Érintés: 1. évad 9. rész: Felipe
Phineas és Ferb: Rusty Bridges
Dokik: 3. évad 17. rész: Dr. Ramirez
Kemény motorosok: 6. 7. évad: West
Ki van itt?: kötekedő biliárdozó
NCIS: 12. évad 22. rész: Adem
Empire: 2. évad 1. rész: Clay
Kungfu Panda 3.: panda
Star Wars VII.: pilóta
Star Wars VIII.: pilóta
Zsivány egyes: pilóta
Solo: Egy Star Wars-történet: pilóta
Napsugár: kutya

Bőrönd mese

Bőrönd mese

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Zenei vezető
Bőröndmese

Bőröndmese

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
  • Zenei vezető
BŐRÖNDMESE

BŐRÖNDMESE

RaM Colosseum
  • Zeneszerző
Charlie Koncert - Az légy, aki vagy! Sztárvendégek: Tóth Vera és Szolnoki Péter

Charlie Koncert - Az légy, aki vagy! Sztárvendégek: Tóth Vera és Szolnoki Péter

GAG Management Kft.
  • Artisjus-díjas zenész, énekes, zeneszerző, hangszerelő, a Bon-Bon együttes énekese.
Haverok, buli, Bon-bon

Haverok, buli, Bon-bon

Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Dalok
Haverok, Buli, Bon-Bon

Haverok, Buli, Bon-Bon

Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
  • Dalok
Haverok, buli, Bon-Bon

Haverok, buli, Bon-Bon

Gyulai Várszínház
  • Tibi
Haverok, buli, Bon-Bon

Haverok, buli, Bon-Bon

Vidám Színpad
  • Tibi
Haverok, Buli, Bon-Bon - Hadart Színház előadása

Haverok, Buli, Bon-Bon - Hadart Színház előadása

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Zeneszerző
LOVE - Valentin Napi Swing

LOVE - Valentin Napi Swing

Általános 2
  • Fellépő művész
OMEGA a Csődör

OMEGA a Csődör

Belvárosi Színház
  • Zeneszerző
Pasik a pácban

Pasik a pácban

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Zene
Pasik a pácban - zenés vígjáték

Pasik a pácban - zenés vígjáték

Általános
  • Zeneszerző
PénteK13 – Johnnie Mortimer – Brian Cooke: Pasik a pácban

PénteK13 – Johnnie Mortimer – Brian Cooke: Pasik a pácban

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Zeneszerző
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - Gergely Theater színházi előadása a Karavellában

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - Gergely Theater színházi előadása a Karavellában

Általános 2
  • Zene
Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív

Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív

Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
  • Zongora, gitár, basszusgitár, fuvola, piccoló

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!