A MÁV Szimfonikus Zenekar Cselló-, és Brácsaegyütteseinek Újévi koncertje
A MÁV Szimfonikus Zenekar Cselló-, és Brácsaegyütteseinek Újévi koncertje
A MÁV Szimfonikus Zenekar Cselló-, és Brácsaegyütteseinek Újévi koncertje
Közreműködik:
Gustav Rivinius – gordonka
Jobbágy Csongor – nagybőgő
Szilvási Attila - ütőhangszerek
A MÁV Szimfonikus Zenekar csellóegyüttese 5 évvel ezelőtt alakult, repertoárja rendkívül széles: a barokk zenén keresztül a kortárson át a jazz műfajáig állítják össze műsoraikat.
A Csellóval a világ körül című előadásukkal 2024. nyarán a TEFeszten, ősszel pedig a Pozsonyi Pikniken is hatalmas sikert arattak. Újévi műsorukban olyan népszerű zeneművek átiratai szerepelnek, melyek szerzői többek között Popper, Schumann, Goltermann, Piazzolla, Henry Mancini, Luis Arnstrong… , valamint a tangó, a ragtime és a jazz világába is elkalauzolják a hallgatóságot. Megtisztelő, hogy a világhírű szólista, Gustav Rivinius gordonkaművész is csatlakozik ezen az estén az együtteshez.
A MÁV Szimfonikus Zenekar Brácsaegyüttese az Újévi koncerten debütál. Igazi kuriózum, hogy a mélyhegedűn játszó zenészek önálló produkcióval állnak a közönség elé. A rendhagyó formáció előadásában egy sokszínű crossover válogatást hallhat a közönség többek között Bach, Händel, Debussy szerzeményeit, de játszani fognak swinget, és ha már tánczene, a riói karneváli hangulatot is megidézik.
A Csellóegyüttes művészeti vezetője: Rózsa Richárd
A Brácsaegyüttes művészeti vezetője: Jobbágy Andor
Szeretettel várjuk a közönséget a különleges Újévi koncertre!
Zeneakadémia Nagyterem Grandioso sorozat 2024/2025
Kalap Jakab saját dalaiból álló Bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal, kialakítva ezzel sajátos egyedi stílusát, mely nagy…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!