Program


Orfeusz az alvilágban
12

Orfeusz az alvilágban

JACQUES OFFENBACH: Orfeusz az alvilágban
operett színészekre

Offenbach művét fordította és a verseket írta: Romhányi József
átdolgozta: Pozsgai Zsolt

Az 1858 októberében, Párizsban bemutatott operettet kétszázhúszszor játszották egyfolytában. Iglódi István is többször sikerre vitte már. Offenbach életelve: „Csak szép nőkről gondoskodj, – a többi mellékes.”

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2010. május 21. péntek, 19:00

Plutó - Jupiter hódításaira vágyik – és földi asszonyokra pályázna maga is. Eurüdikének végül sikerrel udvarol, és magával cipeli az alvilágba. Orfeusz ugyan nagyon megörül, hogy neje odébbállt, ám a közvélemény nyomására, mégis a fiatalasszony után ered… Az egykori szövegkönyvet a szintén állandóan játszott kortárs szerző, Pozsgai Zsolt dolgozta át.

Közreműködők:
a Szegedi Nemzeti Színház énekkara, tánckara, a Szegedi Szimfonikus Zenekar valamint a
Kelemen László Alapítványi Szakközépiskola hallgatói

Alkotók:
Díszlettervező    Mira János
Jelmeztervező  Tordai Hajnal
Koreográfus  Fincza Erika
Koreográfus asszisztens  Varga József
Vezényel  Koczka Ferenc, Kardos Gábor
Korrepetítor  Herczeg Ágnes, Kovács Gábor, Rákai András
Súgó  Vojta Margit
Ügyelő    Bacsa Erika, Kürtös Petra
Rendezőasszisztens  Almási Gyöngyi

RENDEZTE:  IGLÓDI ISTVÁN

Ajánlatunk


Ezúton meghívjuk Önt és kedves párját, az éves Lakógyűlésünkre! Ha nincs párja, az se baj, hozzon bárkit! Minél többen vagyunk, annál jobb! Van mit megbeszélnünk… Az Erkel Színház univerzumában új fejezet nyílik: megérkezett az Erkel360, egy különleges, formabontó színházi élmény.

Ajánló


augusztus 20. csütörtök 20:00 helyszín: Városháza udvar (Városház tér 3.) esőhelyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u. 7.)…

Ismerős sorsok, világhírű slágerek, ellenállhatatlan humor. A színpadon négy díva, négy csodálatos nő, akik mesterei a humornak és varázslatosan énekelnek...

Napfényben fürdő görög sziget. Mindent körbeölelő csillogó türkiz tenger. Hangulatos tavernák, ínycsiklandó étkek, mavrodaphne… Egyszerűen idilli - tökéletes felkeresni, ott…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!